Bár ma már egészen könnyen és egyszerűen tudunk Linkedinen vagy a különböző állásportálokon pályázni egy nyitott pozícióra, mit sem vesz el ez a tény a karrieroldal jelentőségéből és fontosságából.
Ezért érdemes úgy felépítenünk a karrieroldalunkat is, hogy az ne a kedvét szegje az érdeklődőnek, hanem gazdagodjon hasznos, plusz információkkal a munkakörről, illetve könnyen és egyszerűen tudjon jelentkezni az állásra.
Nézzünk meg néhány jó példát és lessünk el pár megoldást!
Slack
A Slack karrieroldala egy nagyon jó példa arra, hogy hogyan kommunikáljuk magunkról az értékeinket, erősségeinket, anélkül, hogy túl általánosak lennénk.
a hangsúlyt arra helyezik, hogy mi az, amit a cég tud kínálni a jelöltnek,
hogyan tud kapcsolódni a misszióhoz,
milyen értékek mentén zajlik a munka,
és végül de nem utolsó sorban: milyen béren felüli juttatásokat kínál a cég.
Amit a Slack karrieroldalról elleshetünk, az a szemlélet, hogy előbb adjunk valamit magunkból mielőtt az elvárások végtelen listájával bombázzuk az érdeklődőt.
Zoom
A Zoom érthető módon imádja a videós tartalmakat, amivel a karrieroldaluk kezdőoldalán meg is jelennek. Már önmagában ez is remekül reprezentálja a vállalatot, nagyon önazonos módja ez a figyelemfelkeltésnek.
Jó megközelítések, amelyeket akár te is elleshetsz az oldalról:
transzparensen kommunikálnak a kiválasztási folyamatról,
fel lehet iratkozni hírlevelükre, amelyben értesítenek új nyitott pozíció esetében,
ők is feltüntetik, hogy milyen plusz juttatásokat adnak a béren felül,
az egyes munkaköröknél elérhető videókban munkatársak arról beszélnek, hogy számukra mit jelent a cégnél dolgozni
Red Bull
A Red Bull rögtön egy izgalmas, látványos videóval nyit, ami hűen tükrözi a cég mottóját, miszerint "a Red Bull szárnyakat ad" az embereknek és az ötleteknek egyaránt.
Amit érdemes tőlük ellesni, hogy hogyan ragadjuk meg az érdeklődő figyelmét úgy, hogy közben teljes mértékben érthető legyen az az adott elem, hogyan kapcsolódik hozzánk. Például ha mi egy informatikai cég vagyunk, akkor miért ne vállaljunk be olyan egyedi megoldásokat, minthogy egy adott fejlesztői munkakört csak egy feladvány megfejtésével lehet megnyitni. Figyelemfelhívó, játékos és nem utolsó sorban még előszűrésre is alkalmas.
A márkánk hírnevének építésére és pozitív megítélésének megtartására fontos időt és energiát szánni. Nemcsak munkáltatói márkaépítés szempontjából fontos, hanem a szolgáltatásaink, termékeink eladhatósága miatt is. A fogyasztók számára a márka nem csupán terméket vagy szolgáltatást jelent, hanem értéket, érzelmeket és tapasztalatokat is.
A céges adminisztráció és dokumentumok naprakészen tartása sok cég mumusa, azonban érdemes időt szakítanunk erre is. A munkaköri leírások aktualizálása például többszörösen kifizetődik, mutatjuk, hogyan!
A válasz röviden: igen. Azonban nem mindegy, hogy milyen formában. Heti témánkat egyik ügyfelünk inspirálta, akinek most több CSR projektje is van és felmerült bennük a kérdés: hogyan kommunikáljunk erről a nagyvilágban?Nézzünk meg néhány jó példát és lessünk el pár megoldást!
Érdemes úgy felépítenünk a karrieroldalunkat, hogy az ne a kedvét szegje az érdeklődőnek, hanem gazdagodjon hasznos, plusz információkkal a munkakörről, illetve könnyen és egyszerűen tudjon jelentkezni az állásra.
Nézzünk meg néhány jó példát és lessünk el pár megoldást!
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.